Zoltánfy-életmű


Zoltánfy István festőművész 1944-ben született Deszken, 1988-ban, 44 évesen tragikus autóbalesetben hunyt el Ausztriában.

Általános iskolásként, Vlasics Károly és Tápai Antal segédlete mellett kezdett el foglalkozni képzőművészettel, eleinte főleg szobrászattal a szegedi Tábor utcai szabadiskolában. Tehetsége hamar megmutatkozott, 1958-ban első díjat nyert a Népszabadság országos gyermekrajz pályázatán.

1963 és 1967 között a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán tanult, mestere Vinkler László volt. Főiskolás korában állított ki először, 1966-ban pedig a legfiatalabb szegedi festőként már két képpel szerepelt a Magyar Nemzeti Galériában megrendezett, Szeged festészetét bemutató kiállításon.

Embercentrikus festő volt, művészetében a család, a generációk, az emberi kapcsolatok történelmi alakulásával foglalkozott. Képi világát, motívumkincsét az alföldi és szegedi életből, az alsóvárosi napsugaras házak vidékéről, a kocsmák, gyármellékek, családi otthonok miliőjéből merítette. Művészetében felfedezhető a korareneszánsz, a szürrealizmus, a népi-naiv festészet hatása, ahogy a fotográfiáé és a filmé is. Emberként visszafogott, nyugodt természetként ismerték, igazi jelenség volt, ahogy feltűnt a szegedi köztereken. Művészetét, személyiségét, életét mára legendák övezik.

1968-88 között a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola tanára volt, Szegeden élt. 

Díjai: 1970, 1972: a szegedi Nyári Tárlat díjai;  1972: Koszta-emlékérem; 1973. Szeged város alkotói díja; 1985: Juhász Gyula-díj; 1987: Szegedi Táblaképfestészeti Biennálé díja. 

Művei az alábbi közgyűjteményekben láthatóak: Magyar Nemzeti Galéria, Budapest; Móra Ferenc Múzeum, Szeged; Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely. 

2000-ben felvette a nevét a deszki általános iskola, 2014-ben állították fel mellszobrát az iskola előtti téren. A szobrot tanítványa, Bánvölgyi László szobrászművész készítette, Deszk Község Önkormányzata és a Deszk Község Közoktatásáért Közalapítvány támogatásával. 2010 óta Szegeden utca viseli a nevét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük